MARCIPÁNKRÉMES SPEKULATIUS TEKERCS


A sütibe reszeltem marcipánburgonyát is, de az elolvadt, így, ahol azok voltak, ott vannak enyhén nedves foltocskák Ennek ellenére annyira nem gáz. Bár tény, hogy az aromásított marcipánokhoz szokott ízlelőbinbóknak ez ingerszegényebb lesz.


HOZZÁVALÓK 1 TEKERCSHEZ:

a kekszes részhez:

250 g darált Spekulatius keksz
0,5 dl tej
1 evőkanál méz
1 evőkanál a krémből (szükség esetén kicsivel több)

a krémhez:

200 ml tejszín (főzőtejszín is jó)
200 ml tej
60 g vaj
60 g darált mandula
60 g porcukor (ízlés szerint több is lehet)
3 evőkanál búzadara
10 g búzakeményítő

továbbá:

5-6 db marcipánburgonya v. 40 g marcipán (elhagyható)


ELKÉSZÍTÉS:

1. A krém hozzávalóit egy lábasba öntjük, simára dolgozzuk.
Közepes lángon, állandó kevergetés mellett besűrítjük.
Lényegében egy mandulás, a klasszikusnál sűrűbb, tejbegrízt kaptunk.

Teljesen kihűtjük.

2. A darált kekszet egy keverőtálba öntjük. Hozzáadjuk a többi alapanyagot, majd összekeverjük.

3. A tésztát szilikonos sütőpapírral lefedett, darált mandulával megszórt nyújtódeszkára borítjuk és kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk.

4. Megkenjük a krémmel.
Egyenletesen ráreszeljük a marcipánburgonyát.

5. A sütőpapír segítségével feltekerjük.


6. Kb. 3-4 órára hűtőbe tesszük.
Felkarikázva tálaljuk.

Jó étvágyat!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések