BRASSÓI PULYKAMELL






 A recept "F. Nagy Angéla: Különleges konyha" című könyvében szerepel "Brassói libamell" néven.

Én pulykamellből készítettem. De csirkemellből vagy combfiléből is lehet.

37*27 cm 5 cm mély sütőedényt használtam.





HOZZÁVALÓK 3 SZEMÉLYRE:

500 g héjában főtt burgonya
400 g pulyka- vagy libamell
450 g savanyított káposzta
1 db vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
50 g bacon
3 evőkanál tejföl
2 evőkanál olaj
só, őrölt bors, őrölt kömény, őrölt pirospaprika


ELKÉSZÍTÉS:

1. A sütőedény alját kibéleljük 3 dkg kockára vágott szalonnával.


2. A krumplit héjában megfőzzük kihűtjük. Megpucoljuk és rákarikázzuk a baconre.


3. Fél vöröshagymát kevés olajon megpirítunk a maradék 2 dkg szalonnával. Fűszerezzük, majd rátesszük a savanyított káposztát. (Szükség esetén öblítsük le, facsarjuk ki.)
Felöntjük valamivel több vízzel, mint ami ellepi és puhára pároljuk.


4. A húst felkockázzuk és pörköltnek elkészítjük. A maradék hagymát és a húst kevés olajon fehéredésig pirítjuk. Fűszerezzük, majd annyi vizet ráöntve, ami ellepi, puhára főzzük.


5. A sütőedényben lévő krumplit betakarjuk a káposztával. (Ha maradt leve, azt öntsük le!)
 

6. Ezen eloszlatjuk a pörköltet ha marad, szaftjával együtt.


7. Végül megkenjük a tetejét tejföllel. 


Előmelegített sütőben 200 fokon - légkeveréssel - kb. 15-20 percet sütjük.

Azon melegében tálaljuk.

Jó étvágyat!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések