KÁPOSZTATÁL


Az étel a "Receptlexikon: Közép-Európa Konyhája" (2002) című kiadványban található, a "Bajorország" részben.





Annyit változtattam rajta, hogy nem rántást, hanem tejfölt tettem a káposztára, a kolbászt pedig felkarikáztam és nem hagytam egyben.

HOZZÁVALÓK 2-3 ADAGRA:

200 g kolbász
400 g főtt burgonya
500 g fejes káposzta
1 fej vöröshagyma
3 evőkanál tejföl vagy 1 evőkanál liszt+1 dl húsleves
1-2 evőkanál olaj
só, őrölt bors
50 g reszelt sajt


ELKÉSZÍTÉS:

1. A káposztát megmossuk lereszeljük vagy ledaráljuk.

A kockára vágott hagymát kevés olajon enyhén megpirítjuk, hozzáadjuk a káposztát, és a fűszereket.  Alacsony hőfokon, fedő alatt, saját levében megdinszteljük.


2. A krumplit héjában, enyhén sós vízben megfőzzük, kihűtjük, olajozott sütőedénybe karikázzuk.

Rátesszük a káposztát.



3. Megkenjük tejföllel vagy kevés olajat hevítünk, amibe beletesszük a lisztet, csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a húslevest. A káposztára öntjük.

A kolbászt felkarikázzuk, vagy egyben rátesszük a káposztára.


4. Előmelegített sütőben 185 fokon - légkeveréssel - kb. 13 percig sütjük, majd kivesszük rátesszük a reszelt sajtot és még 5-6 percre visszatoljuk.

Azon melegében tálaljuk.

Jó étvágyat!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések